Gondolkoztatok már azon, milyen lenne a világ a saját ábrázatod ismerete nélkül? Hogy nem látnád saját arcodat, annak hibáit, szépségeit, különlegességeit?
Ez így első hallásra fölöttébb kellemesen hangzik, mivel nem lenne semelyik fiatal sem önbizalomhiányos, illetve, senki sem igazgatná a haját percenként, senki sem tlötene naopnta 2x-3x fél órát azzal, hogy kifesse az arcát. Ez elsőre nekem is nagyon kellemesen hangzott, de később már láttam a hátulütőit, hibáit. Vagyishogy:
- valószíneleg nem lenne ez három napnál tovább fönntartható, ugyanis ha pl. 1-es elkezdene udvarolni 2-esnek, aki - 1-es határtalan kedvessége és jósága ellenére - elutasítaná 1-est, akkor 1-es mi másban keresné a hibát, mint a kinézetében. És azon fáradozna, hogy meglássa a saját arcát, annak hibáit, ami esetleg nem tetszhetett 2-esnek. Ez minden valószínűséggel sikerülne neki, méghozzá rövid időn belül.
- az ember természetéből fakadóan rendkívül kiváncsi teremtés, így akár csak ezen tulajdonságától hajtva is elmondanák egymásnak az emberek, hogy hogyan is néz ki a másik.
- illetve nem létezhetnének olyan, mára már szinte létfontosságúvá vált tárgyak és eszközök mint pl. fényképezőgép, üveg, festék, ceruza, stb.
És ez így szerintem már elég ahhoz, hogy elvessük az ötletet. Viszont van még két megoldás arra, hogy ne számítson az arc (ez így kissé értelmetlen, de most nincs kedvem normálisan átfogalmazni): ha mindenkinek egyforma arca lenni, vagy senkinek sem lenne arca egyáltalán. Erről a két gondolatról szerintem még lesz szó később, egy másik bejegyzésben, mert mára már elég lesz (meg szarakodik a vindóz, és ezért újra kell indítani a gépet).
Utolsó kommentek