Mindenki hasonlítani akar valakire. Még az is, aki magáról ennek ellenkezőjét állítja. Hiszen ha másra nem, legalább egy példaképre, amit saját maga állított fel - és nem más, mint kizárólag saját maga részére. Bármennyire is egyedi akar lenni mindenki, ez így van és kész.
Az én példaképem természetesen nem tökéletes (csakúgy, mint a headsetem, felszínre kerültek a hibái), de talán pont a hibái miatt tetszik ennyire. Most nem írom le, hogy milyen is ő, hiszen majd meglátjátok. Igen, majd ha olyanná válok, és akkor majd büszke lehetek magamra. Addig nem.
Az olyanná válás alapvető feltétele a változás. Változni jó, hiszen általa akár mindenkinél jobb lehetsz, de főleg magadnál. Én is elhatároztam, hogy változni fogok.
De aztán tegnap éreztem valamit, amit régóta nem. Ismét a régi önmagam voltam. Nem sokáig, csak egy pillanatig, csak két gitárpengetés között, de határozottan jó volt. Azt még nem tudom, hogy azért éreztem olyan jónak, mert igazából nem is akarok megváltozni, vagy csak azért, mert kellemesen nosztalgikus volt. Esetleg azért, mert egy pillanat alatt föl tudtam mérni, hogy pozitív értelemben mennyit változtam a régi önmagamhoz képest. Na mindegy, majd ha rájövök, akkor átgondolom mégegyszer, hogy változni jó-e.
Addig is változtassuk egymást léggyé!
Utolsó kommentek