Ha nem is végzetes, de súlyos hibát követtem el: alábecsültem a gyulladást, mint betegséget. Mikor én azt hittem, hogy a torokgyulladásom teljesen elmúlt, akkor valójában csak lejjebb mászott, és nemrég elérte a tüdőmet a kis dög. Az egészben a legrosszabb, hogy a gyulladás fenntartása a szervezetem energiaraktárait annyira kimeríti, hogy kisebb csoda, hogy még ébren vagyok (nem is tudom sokáig tartani ezt az állapotot).

Vagy talán az a legrosszabb, hogy a szüliem szerint szándékosan betegedtem meg, hogy ne kelljen iskolába mennem - így aztán szó sincs lógásról, pedig holnap ünnepeljük március 15-ét, és már nincs hozzá kedvem.