Azon gondolkoztam, hogy vajon milyen színt kapnék, hogyha tiszta időben kitennék az ablakba egy fényképezőgépet és egy teljes napig hagynám exponálni.
Egyébként a fényképezőgépet miért így hívják, amikor nem is képez fényt? A zseblámpáknak méltóbb neve lenne ez.
Ha nem is végzetes, de súlyos hibát követtem el: alábecsültem a gyulladást, mint betegséget. Mikor én azt hittem, hogy a torokgyulladásom teljesen elmúlt, akkor valójában csak lejjebb mászott, és nemrég elérte a tüdőmet a kis dög. Az egészben a legrosszabb, hogy a gyulladás fenntartása a szervezetem energiaraktárait annyira kimeríti, hogy kisebb csoda, hogy még ébren vagyok (nem is tudom sokáig tartani ezt az állapotot).
Vagy talán az a legrosszabb, hogy a szüliem szerint szándékosan betegedtem meg, hogy ne kelljen iskolába mennem - így aztán szó sincs lógásról, pedig holnap ünnepeljük március 15-ét, és már nincs hozzá kedvem.
Nem csak a napsütés, a meleg és a kintlét könnyedsége az, amit imádok a nyárban és a tavaszban, hanem a felhőket is. Se ősszel, se télen nincsenek ilyen felhők ilyen fodrocskákkal meg színnel meg miegymással.
Ma sem lesz több.
Vannak napok, amikor semmihez sincs kedvem. Csak bambulok és azon gondolkozom, hogy miért nincs semmihez kedvem. Persze tudom, hogy könnyűszerrel csinálhatnék magamnak, de a csináláshoz sincs kedv. Ilyenkor mindenki őrültnek tűnik, mindenki sokkal nyitottabb, mint lenni szokott. Ilyenkor a nyitottságuk miatt sok mindenkihez közel kerülhetnék, de még ehhez sincs kedvem. Ilyenkor jellemző elfoglaltság az amőbázás, ami nagyszerű gondolkodtató játék. Ilyenkor bejegyzést írni sincs sok kedvem, de ha most ezt leírom, akkor más ilyen napokon már nem fog gyötörni a gondolat, hogy erről a nyomott hangulatról írni kéne egy bejegyzést. Pedig annyi mindenről tudnék most írni, tele vagyok draftokkal.
De az is lehet, hogy csak szerda van, és végülis nekem ez az a napom, ami minden héten egyszer gyötör. Régen a csütörtök volt, de ez legfőképp órarendfüggő. Így mikor majd a munkahelyemen minden napom egyforma lesz az egész hetem vagy jó vagy rossz lesz.
A szüliem arra várnak, hogy felnőjek, de kíváncsi lennék, hogy ők mikor növik ki a "Késő van már, menj aludni!" és az "Az iskola az első, menj tanulni!" mondatokat. Az a poén, hogy emellett azt hangoztatják, hogy az én érdekemben teszik mindezt, de nem hagynak szabadon cselekednem és döntenem.
Az 'ultimate' angol szó angolul annyira jól hangzik angolul, hogy hihetetlen, hogy nincsen egy legalább ilyen jól hangzó magyar megfelelője, csak az 'ultimátum' szó, ami viszont főnév, nekem pedig melléknév kéne. Ezek után még én is azt várnám magamtól, hogy akkor nem használnám, de mivel ismerem magamat, ezért tudom, hogy a beszédem részévé fog válni, valahogy így:
- Tanultál?
- Hát nem sokat, de legalább írtam egy puskát. Viszont nem hinném, hogy használni fogom, mert ez a tanár mindent kiszúr, meg végülis egészen sok mindent tudok, így ez csak az ultimate fegyverem lesz.
A példa szar, de most nem tudtam jobbat improvizálni. És amikor ilyen értelmetlen bejegyzéseket írok, mindig eszembe jut, hogy plurkölhetnék, és akkor a blog maga nem lenne tele ilyen baromságokkal. Viszont nem látom értelmét a dolognak, ugyanis ritkán írnék bele, és az sem érdekelne senkit.
Utolsó kommentek