Ha fürdés után eldobható borotvát (persze minden borotvát el lehet dobni) használtok, akkor ne ellenőrizzétek minden húzás után, hogy elég éles-e még, mert ha akkor nem is érzitek vagy látjátok, a bőr száradása után teljesen szét lesz szabdalva a kezeteken a bőr.
Bár ez valószínűleg csak nekem volt új, és most kegyetlenül leégettem magam.
És én ilyenkor azt mondtam, hogy dolgom van. Igen, valóban kéne verset tanulnom, meg Hoffmannt olvasnom (pontosabban az egyik regényét), de tudom, már akkor is tutdam, hogy nem fogok. Akkor mégis a minek akartam én olyankor kelni?
Ma is kaptok egy kis Breaking Benjamint. Az eredeti is nagyszerű, de ez az akusztikus verzió még jobb.
Érdekelne, hogy mikor leszek olyan idős, hogy mikor megnézek egy egy-két éves képet magamról, ne állapítsam meg, hogy mennyit nőttem és változtam azóta.
Igen, ma csúnyán kiakadtam, két dolgon is.
Az első a mélyen tisztelt énektanárom megjegyzése volt. Mivel rendszerint a headsetem hangszóróiból szóló zenére összpontosítok (többek között gyakorlom a zene ritmusára való szívdobogtatást), ezért csak feltételezni tudom, hogy a lényeges mondat szövegkörnyezete valami olyasmiről szólt, hogy Beethoven, mikor kezdett süketülni, akkor úgy érezte, hogy mindenki elfordul tőle. És ilyenkor következett az agyhalál, amikor hozzátette, hogy "...de ugye az emberek kezet nyújtanak a bajba jutottaknak és segítenek nekik...". Még ha beleszúrt volna egy 'akkor még'-et, akkor nem kötöttem volna bele, viszont érződött a beszédén (mert erre fölkaptam a fejem), hogy ő ezt általánosságban gondolja és azt hiszi, ez most is így van. A kis naiv. Nem tudom, hogy melyik világban él, de gyanítom, hogy minden hétköznap, amint kilép az iskola kapuján (ami ugyan csak két ajtó, de mindenki kapunak hívja) átlép egy másik dimenzióba, ahol a bőrszín csak a kinézetet határozza meg, ahol mindenki Mozart-függő, ahol a kenyér még mindig 3,60 Ft és ahol a pónilovak is rózsaszínűek. Miért ilyennel taníttatnak minket...?
A másik a drogprevenciós óra volt, amiknek keretében négy órát fordítottunk arra, hogy a védőnő elmondja, hogy miket olvasott egy idióta tankönyvben a "káros szenvedélyekről". Minekutána ritkán fogyasztok alkoholt és más tudatmódosítószerekkel sem élek, nem vagyok túl járatos a témában, de valamin azért még így is kiakadtam. A "függőséget okozó veszélyfaktorok" témánál az egyik ilyen felsorolt faktor az extrém sportok űzése volt. Nem értettük, hogy egy olyan személy, aki 2-3 hetente kiugrik 10000 méteres magasságban egy repülőgépből és 800 méter fölött sosem nyitja ki az ejtőernyőjét mégis miért használna bármiféle drogot. Hiszen ezek a szerek (remélem most nem írok baromságot) valamilyen nemmindennapi élmény átélésére szolgálnak - mint például a repülés. Erre ő azzal reagált, hogy sok extrém-sportoló drogozik, mert magas a halálozás esélye (mihez képest, persze) és kell valami nyugtató. Arra szerintem nem gondolt, hogy esetleg a függőségtől függetlenül űzik a sportjukat. De ezt már inkább nem osztottam meg vele, jöjjön rá saját maga. Legalább arra jó volt ez az egész, hogy elterveztem, legalább egyszer végre fogok hajtani egy ejtőernyős ugrást a valószínűleg rövid életem során.
Most egyetlen történelemtankönyv és pár szendvics miatt vigyek egy egész táskát? Akkor már lehet, hogy viszem a többit is.
És beszarás, de most tanulni fogok. Meg közben ezt hallgatni (nem official, de legalább eredeti klip van).
Mikor úgy gondoltam, hogy ideje lenne a Napnak rám sütnie, és úgy láttam, hogy nem süt, akkor szinte megvilágosodtam. Rájöttem, hogyha úgy sütött volna rám, ahogy tegnap gondoltam, akkor a szemembe sütött volna, és nem láttam volna azt, ami végülis a valódi napsütés. A megváltást a kémiadolgozat megírásának kikerüléseként vártam, de ez nem történt meg (és várhatólag elégtelen lesz), szerencsémre. Hiszen így, miközben ironikusan mosolyogtam a sarokban, volt időm gondolkodni. Aztán mikor előredőltem, rámsütött a Nap, én ránéztem, és láttam, hogy ez ugyan olyan Napsütés, mint a tegnapi. És ekkor jött a valódi megváltás, rájöttem, hogyan is kell ezt az életet csinálni (?).
Először álmodni kell, aztán azt célként kitűzni, aztán annak elérése érdekében valóban keményen küzdeni, majd teljes egészében elérni azt, és végül boldognak lenni. (talán ez lehet a második teorémám)
Azt hiszem ez nem túl bonyolult, és remélem, hogy igazából ma nem a szemembe sütött a Nap. Amúgy nekem most a második lépés jön.
Utolsó kommentek