Starry.Sky

Megfigyeltem, hogy a rovarok csak akkor repülnek be az ablakon, ha éppen nem nézek oda. Gyakran előfordul, hogy a szemem sarkából megpillantom, amint egy ilyen kis lényezet az nyitott ablak irányába halad. Ekkor én gyorsan feléfordítom a fejem, mire az hirtelen megtorpan (már amennyire hirtelen meg lehet torpanni repkedés közben), és zavarodottan úgy tesz, mint aki csak valami lukat keres a redőnytartódoboz (nemtudommianeve) mellett. Ellenben ha nem észlelem közeledtüket, könnyedén - és gyakran hangtalanul - be tudnak kerülni a szobába. Innentől folyamatosan nekirepülnek az ablaknak, amit én már észreveszek és kihajtom őket (néha az is előfordul, hogy kegyetlen módon kioltom az életüket).

Egyébként a 'kis lényezet' megnevezés nem mindig helytálló, ugyanis az előbb egy körülbelül 7 cm hosszúságú (valószínűleg ló-)darázs látogatott meg. Nem vagyok az az ilyedős típus, de tényleg, viszont amikor meghallottam, akkor természetesen oldalranéztem. A hangerőt a mérettel párosítva először komolyan azt hittem, hogy egy helikopter. Majd amint minden részletét megláttam és felismertem, hogy ez valami élőlény, nem madár, de darázs, akkor kirohantam a szobából.
Mérete ellenére ez sem volt okosabb, mint társai, így kihajtása körülményes volt. Lecsapni nem igazán akartam, mert ha elhibázom, akkor feldühödve támad rám, amiből inkább nem kértem. One shot, one kill.

És beszarás, de tényleg léteznek pálmaerdők. 

Társadalmunk torzszülöttségére jó példa azon kategória létezésének ténye, melynek tagjait leginkább a divatköcsög szóval tudnám röviden jellemezni. Különös ismertetőjegyük, hogy eltúlzott mértékben figyelnek ruházatukra, mely általában a következőkből áll: egy szűk póló valami divatos felirattal (rendszerint nem illik testalkatukhoz a ruhadarab, ami gusztustalan eredménnyel jár), szintén szűk nadrág (szigorúan a póló aljáig felhúzva), márkás bokazokni (a márkajelzésnek látszania kötelező), tornacipő (általában csiricsáré; riktán normál utcai cipő). Hobbijuk a fényképezés (kizárólag 80.000 forintnál drágább géppel, melyet mindenkinek megmutatnak, de nem tudni, hogy miért) és fényképezkedés (...májvip...). Általában leszarják, hogy a másik mit akar, ami nem szép dolog (bár néha ezzel én is így vagyok). Ellenben az embertársaik véleménye nagyon is érdekli őket, bár csak a legkedvesebb ismerőseikét fogadják meg. Ha a 'haver' azt mondja, hogy 'De szarul áll így a hajad', akkor még aznap elmennek a fodrászhoz, és átfésültetik a másik oldalra, és nem veszik észre, hogy ugyanolyan szarul áll utána is. Viszont ha én mondok hasonlót a szemébe, akkor visszaszól valamit, és legközelebb a barátainak sírja el, hogy leszólták, meg szid, hogy mekkora egy suttyó paraszt vagyok, hogy ezt így megmondom neki, meg hogy én is hogy nézek már ki, meg hasonlók. Még megemlítendő, hogy gyakran mosolyognak, pontosabban vigyorognak - mindenkire: rá is, meg rá is, de még rám is, pedig én legszívesebben körbehúznám a száját a fején, mert az gondolom fájna neki.

Aki hasonlóságot vélt felfedezni a fent említett egyének ruházata és a sajátja között, de a belső tulajdonságok nem illenek rá, az hagyja figyelmen kívül az egyezést. Aki viszont kívül-belül hasonlít, az csak olvassa végig alaposan.

A Google eredetileg egy weboldal volt, ahol bármire rá lehetett találni, ami megtalálható az Interneten. Mivel elég sokan látogatták, idővel megjelentek a hirdetések, a kis csapat pedig, akik ezt az egészet programozták és irányították lassan elkezdett gazdagodni. Eztán jött a fordulat: programokat kezdtek kiadni. Az egyre hosszabbodó sorból csak a Google Chrome-ot (ez ugye egy böngésző) emelném ki, amit már egy hónapja ki szeretnék próbálni, de még egyszer sem sikerült.

Valamint még említésre méltó kis programocska a Google SketchUp 7. Ez egy pofonegyszerűen használható, ám mégis hatékony 3D modellező, és ráadásul inegyenes; legalábbis ez a verziója, ugyanis van belőle egy "Pro" szóval ellátott típus is - $495-ért már biztosan eleget tesz a nevének. Annak idején próbálkoztam az AutoCAD-del és a Blenderrel is, de nem nagyon jött össze. Namost, a SketchUp-hoz vannak hivatalos videók (de csak angolul, ha ez valakinek gondot jelent) is, ebből kettőt megnéztem, és már valamelyest tudtam mit kezdeni a programmal. Aztán még negyedóra szórakozás: nagyítás, négyzetrajzolás, közepébe kört, abba még egyet, kicsinyítés, külső körgyűrűből hasábhúzás, örülés - ennyi kell, és már szinte értesz is hozzá. Nagyszerű benne, hogy a nyolc nevezetes irányt minden síkon magától fölismeri és könnyen hozzá lehet igazítani a vonalakat. És hogy milyen síkok? Bármilyenek. Alapból három vektor van megadva, ami meghatároz egy 3D-s koordinátarendszert, de hozzá lehet adni végtelen számú ilyen vektor hármast, új síkokat meghatározva vele.
Egyelőre még nekem is csak egy széket, illetve egy kulcstartót (apropó, nem tudja valaki, hogyan van angolul ez a szó?) sikerült modelleznem vele, de még egy órát sem töltöttem vele.
Röviden szólva: nagyszerű program, megéri.

Egyébként arra gondoltam, hogy rendelek egy 2x2x2-es méretű Rubik-kockát, az egyik sarkát átfúrom, és lőn világosság, készen van egy szórakoztató kulcstartó. Csak el ne hagyjam.

1. Hihetetlen, hogy milyen hülyék az emberek. Ma láttam egy gyereket (körülbelül 12 éveset), aki éppen egy nevén-nem-nevezett hipermarket parkolóját hagyta el a lépcsőkön. Kerékpárral volt, ám ahelyett, hogy legurult volna a kerékpárok és babakocsik számára kialakított lejtőn/emelkedőn, inkább leszállt közlekedési eszközéről. Eddig még úgy ahogy rendben is volt, mert nem biztos, hogy lemer ott gurulni, ahhoz egy kicsit keskeny. De az, hogy ezután a lépcsőkön vonszolta maga mellett a kerékpárt, az már kiakasztott. És még csodálkozott is, hogy miért vágja majdnem fejbe az ülés. Ezen sajnos már mosolyogni sem tudtam.
2. Ma egyértelműen tavaszi időjárás volt, ami jó. Nem kell már kabát, elég egy pulóver, talán sok is, de azért hordjuk, mert senki sem akar olyan csúnyán megbetegedni, mint az a hülye Naftar legutóbb. Felhőnek nyoma sincs, nagyszerű. Viszont már olyan meleg van, amilyet nem szeretek. Viszont este majd nézelődhetek, és láthatom végre a csillagokat, meg talán váltok egy kicsit Enya-ra, és átgondolom az álmaimat, amíg nem jön a "Mostmár feküdj le!" mondat.
3. Ha végre többé-kevésbé zöldebbe borul a város, akkor megmutatom a kedvencemet, ami nem véletlenül telefonom által legtöbbet játszott szám - ráadásul úgy, hogy csak késő tavasszal és nyáron szoktam hallagtni.
4. 2009-ben ijesztő mértékben eltunyultam, ami ijesztő.
5. És még valami: nem szeretem, amikor valami olyan elképesztően jó számot töltök föl a telefonom memóriakártyájára, hogy aztán az iskolában ahelyett, hogy szociális életemet élném és a barátaimmal beszélgetnék és ettől degenerálódnék, azt a bizonyos zeneszámot hallgatom, amikor csak tudom.

Még régen létrehoztam egy elméletet az emberi szerencsére. Eszerint a teória szerint mindenki meghatározott mennyiségű szerencsével születik, és azzal kell gazdálkodnia egész életében. Sőt, bizonyos időtartamokra (évtizedek, hónapok, napok, stb.) is meg van határozva, hogy mennyit használhatunk el. Ezt valószínűleg azért találtam ki (de lehet, hogy igaz, és akkor csak rájöttem), mert kiskoromban eléggé szerencsétlen (nem ügyetlen, hanem a szerencse hiányában szenvedő) voltam, és ezzel nyugtattam magamat. Azóta viszont - ha nem is fordult meg, de - kicsivel több szerencsém van, ezért csak remélni (már megint az a rohadt remény) tudom, hogy ez az egész elmélet baromság.

De persze az is lehet, hogy most sem vagyok szerencsésebb, vagy hogy akkor sem voltam szerencsétlenebb, csak megváltozott az értékrendem. Akkoriban, ha kaptam egy rossz jegyet, vagy kikapott a kedvenc csapatom, az hatalmas szerencsétlenségnek számított. Most egy ilyet már szinte szóra sem méltatok (pedig kéne), viszont ha az egyik jóbarátomat szerencsétlenség éri, azt én is úgy élem meg.

Szocializálódom, na.

Ma (D)-nek felvetettem egy gondolatomat, miszerint amikor meglátok egy kisebb csoportnyi, legfeljebb 10 éves gyereket, és látom, hogy milyen idiótaságokat (van ilyen szó?) művelnek, akkor nekem mindig eszembe szokott jutni, hogy vajon én - vagyis mi - is ilyenek voltunk-e. (D) elárulta, hogy ezen ő is szokott gondolkozni (remélem nem haragszik meg rám, amiért jogdíj fizetése nélkül említem), sőt, még azt is felelevenítette, hogy mi milyenek voltunk. Így utólag belegondolva, mi még idiótábbak voltunk.

És ti milyenek voltatok kiskorotokban?

Múlt héten Iskolánk kapott papírokat egy felmérésről. Mivel én ekkor itthon lógathattam a lábamat (tíz egész napon keresztül), ezért én csak ma tudtam meg, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akik szerdán a helyett ezen felmérés alanyai lesznek és mentesülnek a tanórákon való megjelenés kötelezettsége alól. Sőt, valószínűleg még azelőtt elhagyhatom az épületet, hogy az Osztálytársaim órarend szerinti órái végetérnének; bár az Osztályfőnök célzott rá, hogy milyen örvendetes volna, ha aznap is látogatnám az angolórát, de én meg - igaz, csak halványan, de - céloztam rá, hogy ezt elfelejtheti.
Tehát, ezen a felmérésen majd kapok egy tesztfüzetet.
"A tesztfüzet, amelyet ki kell töltened, szövegértési, matematikai és természettudományi kérdéseket tartalmaz majd. A felmérésre nem kell úgy készülnöd, mint egy iskolai dolgozatra, mert a kérdések, amelyekkel találkozol majd, nem közvetlenül az iskolában tanultakra vonatkoznak, hanem sokkal inkább arra, hogyan tudod alkalmazni megszerzett ismereteidet a mindennapi problémák megoldása során."
Na erre kíváncsi leszek. Vajon milyen mindennapi probléma megoldását kérdezik majd? Talán valami ilyen:

Ön és partnere heves vitába keverednek egymással. A vita tárgya a vacsora utáni ételmaradékos evőeszközök és tányérok tisztítását végző személy kiléte. Mindkettejük az aznap, illetve együttélésük során végzett házimunka mennyiségével próbálja meggyőzni a másikat. Miután úgytűnik, hogy a szópárbajból Ön kerül ki győztesen, partnere erőszak alkalmazásával (több, a lakásban található eszköz igénybevételével) kísérli meg a maga javára eldönteni a vitát. Fejtse ki 12-15 mondatban, hogy Ön hogyan rendezné el a következő helyzetet, hogy a kapcsolatukat érő károsodást minimálisra csökkentse!

Én ezt nevezném egy mindennapi problémának, bár annak a valószínűsége, hogy ilyen kérdéssel találkozzak, igencsak minimális.
Emelett a papíron, amit kaptunk (kivételesen még ilyenre is költöttek - fényespapír), szerepel egy ilyen rész is: "fontos, hogy a legjobb tudásod szerint oldd meg a Rád váró feladatokat, mert csak így kaphat a világ reális képet a magyar tizenöt éves diákok tudásáról.". Érdekes, hogy amint elolvastam, azon kezdtem gondolkozni, hogy teljesítsem-e ezt, és valóban a tudásom legjavát adjam a feladatok megoldásába. Az egyetlen kérdés az, hogy megérdemlik-e a fáradtságomat. Afelől nem kell félnem, hogy esetleg utólag megkeresnek és elkapják a grabancomat, amiért baromságokat írtam nekik, ugyanis olyan anonimság övezi az egészet, mint egy nyelvvizsgát. De ha másnem azért nyújtok majd tőlem elvárható teljesítményt, mert amikor hallom a statisztikákat, hogy a magyarok a világon ilyen meg ilyen eredményeket értek el ezeken a teszteken, akkor - amennyiben az előkelő helyek valamelyikén tanyázunk - szeretek mosolyogni és büszke lenni, hogy magyar vagyok (elég csak megnéznem az esti híradók valameyikét, hogy ne így érezzek).

Emellett megajándékoztak egy kész tesztfüzettel is - igaz, a valódi címzett valamelyik szülőm vagy gondviselőm, én most csak a postást játszottam. Tehát a szülőknek lehet kitölteni; nem kötelező, de szépen kérik. A 17 db kérdés egy része általános jellegű és könnyedén dokumentálható választ vár, viszont a másik része abszurd kérdéseket tartalmaz. Ezek közül egyet emelnék ki:

Mennyire ért egyet Ön az alábbi, olvasással kapcsolatos állításokkal?
a) Az olvasás az egyik legkedvesebb elfoglaltságom.
b) Örülök, ha könyvet kapok ajándékba.
c) Számomra az olvasás időpazarlás.
d) Szeretek könyvesboltba vagy könyvtárba járni.

Vagy ezen az egészen csak én akadtam ki?

Nem csak a napsütés, a meleg és a kintlét könnyedsége az, amit imádok a nyárban és a tavaszban, hanem a felhőket is. Se ősszel, se télen nincsenek ilyen felhők ilyen fodrocskákkal meg színnel meg miegymással.

Ma sem lesz több.

Vannak napok, amikor semmihez sincs kedvem. Csak bambulok és azon gondolkozom, hogy miért nincs semmihez kedvem. Persze tudom, hogy könnyűszerrel csinálhatnék magamnak, de a csináláshoz sincs kedv. Ilyenkor mindenki őrültnek tűnik, mindenki sokkal nyitottabb, mint lenni szokott. Ilyenkor a nyitottságuk miatt sok mindenkihez közel kerülhetnék, de még ehhez sincs kedvem. Ilyenkor jellemző elfoglaltság az amőbázás, ami nagyszerű gondolkodtató játék. Ilyenkor bejegyzést írni sincs sok kedvem, de ha most ezt leírom, akkor más ilyen napokon már nem fog gyötörni a gondolat, hogy erről a nyomott hangulatról írni kéne egy bejegyzést. Pedig annyi mindenről tudnék most írni, tele vagyok draftokkal.

De az is lehet, hogy csak szerda van, és végülis nekem ez az a napom, ami minden héten egyszer gyötör. Régen a csütörtök volt, de ez legfőképp órarendfüggő. Így mikor majd a munkahelyemen minden napom egyforma lesz az egész hetem vagy jó vagy rossz lesz.

A szüliem arra várnak, hogy felnőjek, de kíváncsi lennék, hogy ők mikor növik ki a "Késő van már, menj aludni!" és az "Az iskola az első, menj tanulni!" mondatokat. Az a poén, hogy emellett azt hangoztatják, hogy az én érdekemben teszik mindezt, de nem hagynak szabadon cselekednem és döntenem.

Az 'ultimate' angol szó angolul annyira jól hangzik angolul, hogy hihetetlen, hogy nincsen egy legalább ilyen jól hangzó magyar megfelelője, csak az 'ultimátum' szó, ami viszont főnév, nekem pedig melléknév kéne. Ezek után még én is azt várnám magamtól, hogy akkor nem használnám, de mivel ismerem magamat, ezért tudom, hogy a beszédem részévé fog válni, valahogy így:

- Tanultál?
- Hát nem sokat, de legalább írtam egy puskát. Viszont nem hinném, hogy használni fogom, mert ez a tanár mindent kiszúr, meg végülis egészen sok mindent tudok, így ez csak az ultimate fegyverem lesz.

A példa szar, de most nem tudtam jobbat improvizálni. És amikor ilyen értelmetlen bejegyzéseket írok, mindig eszembe jut, hogy plurkölhetnék, és akkor a blog maga nem lenne tele ilyen baromságokkal. Viszont nem látom értelmét a dolognak, ugyanis ritkán írnék bele, és az sem érdekelne senkit.