Az utcán éppen csúcsforgalom van, és nem csak az autók száma haladja meg az átlagot, hanem a gyalogosoké is. Én is köztük járok, és éppen az egyik gyalogátkelőhely felé tartok. Mire odaérek egy sornyi ember már áll ott (tehát nem férek a oda a járdaszegélyhez anélkül, hogy valakinek a magánszférájába hatolnék). Éppen előttem áll egy srác laza megjelenéssel - túl lazával, már-már nagyképűnek tűnik. A lámpánk piros, az utolsó autók még éppen elhaladnak előttünk. Emberünk nem sokkal ezután lelép a lámpa piros jelzése ellenére. Természesen annyira ő sem hülye, hogy a nála erősebb gépek elé lépjen, és a lámpa pár másodperc múlva zöldre is vált. "Menőnek hiszi magát, amiért pirosnál egyedül lépett ki" gondolom magamban. A tömeg nagyrésze más irányba megy, mint én, így a következő lámpánál már az első sorban állhatok. Mivel minden nap legalább egyszer járok erre, ezért úgy ismerem a lámpák váltásának ritmusát, mint a tenyeremet. Ezért érthető, hogy már akkor elindulok, amikor az autók már nem mennek, mégha nekem nincs is zöld jelzésem. És ilyenkor jut eszembe, hogy ugyanazt csinálom, mint a nagyképű tag!

Ebben a társadalomban kicsivel nehezebb egyedinek lenni, mint gondoltam. Dammit!