Starry.Sky

Az egyik legelbaszottabb szó a "minősíthetetlen". Valami minősítésére szokták használni, és amint megelőzik vele a szót, minősített lesz a minősíthetetlen. Mivel már számtalanszor előfordulhatott kialakulása óta, ezért kimondásakor nem törik meg a tér-idő kontinuum és nem robban föl a világegyetem, de az igazat megvallva méltó büntetése lenne az emberiségnek ilyen faszságok kitalálásáért.

A lakást, amiben élek, úgy ismerem, mint a tenyeremet, hiszen minden napom meghatározó részét itt töltöm már több mint 16 éve, tehát volt időm megismerni. Sőt, a várost is ismerem, mint a tenyerem, mivel minden nap járok benne már több mint 16 éve. A barátaimat is ismerem, mint a tenyerem, hiszen a társaságban eltöltött időm nagy részében velük vagyok, volt időm kiismerni őket.
Csak a tenyeremet nem ismerem úgy, mint a tenyeremet, pedig már születésem előtt is kéznél volt.

Úgy sajnálom, hogy nem lehet mindent lefesteni, szavakba önteni vagy dallamokba zárni! Az előbb is eszembe jutott valami érdekes - amíg még derengett, úgy lerajzoltam volna, de sajnos ezt nem lehet. Aztán elfelejtettem.

Pedig képzeljük el, milyen érdekes alkotások születnének! Hogy néz ki, milyen hangja van a boldogságnak? Vagy a meglepetésnek, azt hiszem az lenne az egyik legérdekesebb. Szerintem szürkéből színesbe menne át, pontosabban egy egész színskálába és alul-felül fekete lenne. A hangjára viszont nincs tippem, azt nem tudom elképzelni.
Természetesen még rengeteg mindent meg lehetne így vizsgálni.

Ja, meg azt is megnézném, amint két térdimenzió egymásnak ütközik.

- Segítség! Egy hatalmas szörny jelent meg, el fogja pusztítani az egész világot! Csak te vagy képes megállítani!
- Én? Kizárt!
- De hiszen te szuperhős vagy!
- De nyár van, érted?! Nem akarok mást, mint aludni a hűvösben.
- Mi a...?
(Zzz...)

Megfigyeltem, hogy néha annyira elgondolkozok, hogy még sétálni is elfelejtek közben. Ezt általában akkor realizálom, mikor a gondolati világomból hirtelen visszakerülök a külvilágba, ráadásul botladozva. Sőt néha annyira amott vagyok, hogy visszatérés után még vagy két percig nem tudok normálisan menni. Ha nem velem történne ez, viccesnek tartanám, de így inkább szánalmasnak látom a dolgot.

Az is eszembe jutott, hogy jó ötlet-e egy bejegyzések címének egy zeneszám címét adni. Ezt most tovább fejtegetném, ha nemrég majdnem orra nem buktam volna a gondolatmenet miatt.

- Hadd lássam csak az ellenőrződ!
- Várj előveszem... tessék.
(...)
- Remélem nem akarsz dicsekedni, mert ezekkel a jegyekkel nem is lehet.
- Nem is akartam dicsekedni.
- Azért szomorú, hogy már dicsekedni sem akarsz... Tényleg, ha akarsz nyáron dolgozni, akkor még most jelentkezz valami diákmunka-szövetkezetnél.
- Fogok.
- Mondjuk kapálásra, vagy hasonlóra, csak hogy szokd. Ugyanis ilyen jegyekkel a gimnázium után jobb munkád nem lesz.

Ma is megkaptam a tanulj-mert-neked-lesz-szar beszédet. Úgy tervezem, hogy így év vége fele el kezdek tanulni, mert a következő tanévi jegyeimet már a felsőoktatási intézményekben is megvizslatják, és bár lesz közben egy nyári szünet, azért mégse legyen szeptemberben teljesen idegen a dolog. És mikor a jövő félévi bizonyítványom már fényesebben fog csillogni, mint a fogszabályzóm (bocs, ez szar volt), akkor majd megkérdezem a szüleimet, hogy szerintük volt-e hatása az ilyen beszédeknek. Szerintem nincs.
Addig is, ha ilyenre kerül sor, halovány mosolyt festek az arcomra, végighallgatom, majd folytatom aktuális tevékenységemet.

És még mindig nem értem, hogy miért nem voltak képesek megírni Opera böngészőhöz a Cooliris-t. (Vagy rám várnak? Várhatnak.)

És a mai kvíz:

Az bűn-e, hogy nem adsz vissza egy kétszázast az előző tulajdonosának, miután nem vette észre, hogy elejtette és te fölvetted?

Egyesek szerint az, pedig nincs is rajta a két kőtáblán.

Megfigyeltem, hogy a rovarok csak akkor repülnek be az ablakon, ha éppen nem nézek oda. Gyakran előfordul, hogy a szemem sarkából megpillantom, amint egy ilyen kis lényezet az nyitott ablak irányába halad. Ekkor én gyorsan feléfordítom a fejem, mire az hirtelen megtorpan (már amennyire hirtelen meg lehet torpanni repkedés közben), és zavarodottan úgy tesz, mint aki csak valami lukat keres a redőnytartódoboz (nemtudommianeve) mellett. Ellenben ha nem észlelem közeledtüket, könnyedén - és gyakran hangtalanul - be tudnak kerülni a szobába. Innentől folyamatosan nekirepülnek az ablaknak, amit én már észreveszek és kihajtom őket (néha az is előfordul, hogy kegyetlen módon kioltom az életüket).

Egyébként a 'kis lényezet' megnevezés nem mindig helytálló, ugyanis az előbb egy körülbelül 7 cm hosszúságú (valószínűleg ló-)darázs látogatott meg. Nem vagyok az az ilyedős típus, de tényleg, viszont amikor meghallottam, akkor természetesen oldalranéztem. A hangerőt a mérettel párosítva először komolyan azt hittem, hogy egy helikopter. Majd amint minden részletét megláttam és felismertem, hogy ez valami élőlény, nem madár, de darázs, akkor kirohantam a szobából.
Mérete ellenére ez sem volt okosabb, mint társai, így kihajtása körülményes volt. Lecsapni nem igazán akartam, mert ha elhibázom, akkor feldühödve támad rám, amiből inkább nem kértem. One shot, one kill.

És beszarás, de tényleg léteznek pálmaerdők. 

 És a mai kérdés: mennyi az emberi szervezet által meghagyott salakanyag felezési ideje?

Ma kipróbálhattam egy ilyet, és bár (remélem idő-, és nem skillhiány miatt) nem sikerült kiraknom, azért én igencsak hálás vagyok a lehetőségért. Még az is lehet, hogy beszerzek magamnak egyet, annyira megtetszett.

- Do you know where he is?
- If I'm right he's just left.