Starry.Sky

Ha a generátor-gombok megvalósítása nem jönne össze, akkor a tökéletesen fekete festéket kéne föltalálni. Igazi feketét, ami nem ver vissza egy fotont sem, bármennyi éri is. Bármit lefestenénk vele, csak a körvonala háttértől való különbözősége látszana és egy fekete folt lenne az egész. Nem éreznénk mélységet, ha belenéznénk. Ha egy üres szoba falait lefestenénk belülről, úgy éreznénk, hogy nincs körülöttünk semmi. Napsütéses időben a kezünkben tartva, vagy télen a hóba ejtve rikítana a világos színek között. Ez kell nekem.

Nem sokban járulna hozzá a légkör megtisztulásához, de föl kéne találni olyan billentyűzetet és egeret, amik a gombok lenyomásához használt energiát felfogják, átalakítják és mondjuk elraktározzák. Mobiltelefonoknál esetleg az akkumulátort is tölthetné.

Kinyitom a szemem, egy tükör előtt állok. Látok benne egy arcot. Pontosan olyan, mint az enyém. Az arcvonások hajszálpontosan megegyeznek, a száj, az orr, minden ugyanolyan. Belenézek a szemeibe. Elkeseredettséget, tehetetlenséget látok. Tükröződik benne az elmúlt évek hiábavalósága, az álmok meg nem valósulásának szomorú ténye. Látszik benne, hogy már csak az egyik legnagyobb ellensége élteti. Hogy elfáradt; föladta a vakon küzdést, és a reményhez fordult segítségért. Hogy egyedül van.

Látok még egy arcot. Pontosan olyan, mint az enyém. Az arcvonások hajszálpontosan megegyeznek, a száj, az orr, minden ugyanolyan. Belenézek a szemeibe. Boldogságot és elégedettséget látok. Tükröződik benne az álmok megvalósulása okozta vidámság. Látszik benne, hogy élni akar, mert az élete jó. Hogy erősebb mint valaha; a végtelenségig tudna vakon küzdeni, remény helyett önbizalommal. De már nem kell neki, mert mindene megvan. Semmiben sem szenved hiányt, és nincs egyedül.

Nem az a kérdés, hogy melyik vagyok - talán egyik sem, talán mindkettő. A kérdés hogy melyik leszek.

- Segítség! Egy hatalmas szörny jelent meg, el fogja pusztítani az egész világot! Csak te vagy képes megállítani!
- Én? Kizárt!
- De hiszen te szuperhős vagy!
- De nyár van, érted?! Nem akarok mást, mint aludni a hűvösben.
- Mi a...?
(Zzz...)

Eddig nem voltam zöld aktivista, sőt, eszembe se jutott, hogy én itt megmentsem a bolygót az emberiség szennyétől, de jelenleg olyan embertelen kánikula tapasztalható a környezetemben, hogy ezellen valamit tenni kell, mert így még aludni sem lehet!

Elképesztő, hogyan tűnnek el bizonyos korok nagy eseményei az emberek emlékezetéből. Ami egykoron egyeseknek az életét döntötte romba, ma már csak kellemetlen tananyag; ami régen emberek százezreit tett hontalanná, ma már csak két sor a történelemkönyvekben. De nem csak a tragikus eseményekkel van ez így. I. e. 480-ban maroknyi harcos tartóztatott fel több százezres sereget a thermopülai-szorosban. Nagyszerű katonai és emberi teljesítmény volt, mai szemmel nézve is. Számunkra mégsem több mint egy tény, amit meg kell tanulni a jobb jegyért. Pedig ha az akkor nem történik meg, ki tudja milyen világban élnénk most! Lehet, hogy jelenleg a Perzsa Birodalom területén élnénk, az összes európai emberrel egyetemben.

Jelentős esély van rá, hogy rosszabb életünk lenne ettől. Bár akkor ezt valószínűleg nem tudnánk, mert abba a környezetbe és rendszerbe születve, és mindebben felnőve nem is gondolnánk ilyenre. Csak arra amire most is: hogy lehetne jobb. És nem csak most, hanem bármikor; mivel tökéletes nem létezik, ezért mindig lehetne jobb, bármit teszünk is a szebb jövő érdekében.

Így hát adott a kérdés: van-e értelme nagy tetteket véghez vinni?

Aztán végülis csak el kezdtem plurkölni, (D) ajánlására és verbális meghívására. De azért nem fogom elhanyagolni a csillagos eget (ennél jobban semmiképp).

Bárki bármit is tesz, kizárólag egyetlen céllal teszi: hogy neki jobb legyen. Nem, nem azért kiséred át az öreg nénit az utcán (najó, ilyen manapság nem létezik, csak egy szar közhely), hogy a néninek jó legyen, hanem hogy te hűde udvariasnak érezhesd magad. A barátaiddal már azért cselekszel jót, hogy nekik jó legyen; de mindezt csak azért, mert az örömük okoz neked boldogságot. Talán ez a társas létezés eleme. Talán az evolúció során szádékosan alakult ez így, különben  mindenki azt csinálná, ami neki tetszik. Ha én megtehetném ezt! De csak én, csak így lenne vicces ez a játék. Leszarnám a forgalmat, ott mennék át az úton, ahol akarnék. Akkor sétálnék be a NASA-hoz, hogy "Te, megnézném én közelebbről is a csillagokat, de kéne hozzá a gépetek", amikor akarnék.

És talán létrehozhatnék egy helyet, talán egy másik dimenzióban, ahova csak az arra érdemesek léphetnének be; akiknek aztán gyerekük lenne, és egy teljesen új társadalom alakulna ki, szabályokkal meg törvényekkel meg mindennel együtt. Ez az egész aztán teljesen elromlana, és jönne valaki, aki minden szabályt, törvényt megszegve toborozná az arra érdemeseket, és létrehozna egy teljesen új társadalmat, talán egy másik dimenzióban.

Infinty.

Mint általában mindenki, én is utálom, ha ágyba parancsolnak. Mivel olyan életbe vágóan fontos dolgom nem szokott akadni, ezért nem igazán fordult még elő olyan, hogy ne feküdtem volna le amikor fáradt és/vagy álmos voltam. A szüleim pedig nem képesek megérteni, hogy én általában olyan 18-20 órányi ébrenlét után fáradok el, így ha 6:15-kor kelek, akkor 22:00-kor még nem leszek fáradt. De persze nekik is igazuk van, hiszen kéne nekem az a 9 óra alvás, mert reggelente nem tudok fölkelni. És tényleg nem.

Az egyetlen megoldás a napok meghosszabbítása lenne. Számomra a legmegfelelőbb az lenne, ha a Föld 24 helyett 30 óránkét fordulna körbe a tengelye körül. Aki protekciós odafönt, azt megkérem, hogy szóljon pár szót az érdekemben.

(igaz, akkor az emberek többet is dolgoznának, amitől előbb elfáradnának)

Ezt ma (vagyis még tegnap) sikerült megfigyelnem, mikoris nem csináltam semmit. Aztán eszembe jutott, hogy ilyen már máskor is volt, meglehetősen sokszor, így hát teorémám lett belőle.

"Az ember csak akkor veszi észre, hogy órák óta nem csinál semmit, mikor mindebben elfárad."

Naftar negyedik teorémája

És valaki mostmár végre tényleg elmagyarázhatná, hogy hogyan lehet szörnyethalni.

Ezt valószínűleg mindenki tudja, de ma megfigyeltem, hogy az 'izé' szó nem is arra használatos, hogy az éppen eszünkbe nem jutó szót helyettesítsük vele. Hiszen akkor az előtte álló névelőt véletlenszerűen választanánk ki, és nem az adott szónak megfelelően. Tehát nem azt mondják, hogy "Tudod a izé... Ilona", hanem "Tudod az izé... Ilona" (véletlenszerűen választott név).

A megfigyelés anyagát köszönöm azon osztálytársaimnak, akik szóhasználatának 20-25%-át a címszó teszi ki.