Starry.Sky

Utálom, amikor zenehallagtásom közben valaki - legyen barát vagy ellenség - odajön hozzám, és elkezd mindenféle baromsággal traktálni (órán is ez, csak ott nem jön oda). Vagy esetleg ha alszok. Vagy a kettő együtt, ha alszok és zenét hallgatok, az a legrosszabb. Mint amikor osztálykirándulásról hazafelé Zs. még ébrenlétem alatt zárolta a SIM-kártyáját, mivel nem jutott eszébe a PIN kódja. Eztán sikerült álomba szenderülnöm, mire a hülyéje meg fölkeltett, hogy eszébe jutott a PIN kód, csak sajnos már nem tud vele mit kezdeni.

Ja, én meg emós vagyok, hogy magamba fordulva zenét hallgatok.

Végre eljutottam odáig, hogy holnap mostmár tényleg (egy hónapja holnap) elmegyek az egyik diákmunka-szövetkezethez, hogy aztán szeptemberre legyen pénzem, meg későbbre, hogy majd ha naaagy leszek, ne hitelből vásároljak házat (...), stb. Minthogy a kiszemelt szövetkezet honlapján láttam olyan munkát is, hogy webfejlesztés, ma határoztam egyet, és elkezdtem autodidacta magtanulni HTML nyelven programozni. Azt kell mondjam, hogy egyszerűnek tűnik a dolog (pl. nincs hosszú bevezető, mint amit más programnyelv-oktató könyvekben szokott lenni), és még saját magamat ismerve is ki merem jelenteni, hogy ebből még lehet valami. És van nekem pár ismerősöm, de főleg a bátyám (ha hazajön), akitől segítséget kérhetek. Végre valami, amivel majd kezdhetek valamit.

(ez de nem szólt semmiről)

Ne azt nézzétek, hogy mivel meg hogy hogyan készült, hanem csak egyszerűen élvezzétek! (teljes képernyőn az igazi)

Felnézek az égre, és látom, milyen csodálatosak innen lentről a felhők. Biztosan fentről is ilyenek, ha nem szebbek. Hát akkor mire várok még? Felrepülök, és estig csodálom ezeket a képződményeket. De én nem is tudok repülni! Pedig biztosan nem nehéz, csak akarni kell. Én bármennyire akarok is, nem megy. Milyen kár! De van még egy lehetőség: csak egy nagy ugrás, és már a felhők tetején is vagyok. Csak egy ugrás; nekirugaszkodok és ugrok.

Még a talajtól is alig rugaszkodtam el.

Megfigyeltem, hogy néha annyira elgondolkozok, hogy még sétálni is elfelejtek közben. Ezt általában akkor realizálom, mikor a gondolati világomból hirtelen visszakerülök a külvilágba, ráadásul botladozva. Sőt néha annyira amott vagyok, hogy visszatérés után még vagy két percig nem tudok normálisan menni. Ha nem velem történne ez, viccesnek tartanám, de így inkább szánalmasnak látom a dolgot.

Az is eszembe jutott, hogy jó ötlet-e egy bejegyzések címének egy zeneszám címét adni. Ezt most tovább fejtegetném, ha nemrég majdnem orra nem buktam volna a gondolatmenet miatt.

- Hadd lássam csak az ellenőrződ!
- Várj előveszem... tessék.
(...)
- Remélem nem akarsz dicsekedni, mert ezekkel a jegyekkel nem is lehet.
- Nem is akartam dicsekedni.
- Azért szomorú, hogy már dicsekedni sem akarsz... Tényleg, ha akarsz nyáron dolgozni, akkor még most jelentkezz valami diákmunka-szövetkezetnél.
- Fogok.
- Mondjuk kapálásra, vagy hasonlóra, csak hogy szokd. Ugyanis ilyen jegyekkel a gimnázium után jobb munkád nem lesz.

Ma is megkaptam a tanulj-mert-neked-lesz-szar beszédet. Úgy tervezem, hogy így év vége fele el kezdek tanulni, mert a következő tanévi jegyeimet már a felsőoktatási intézményekben is megvizslatják, és bár lesz közben egy nyári szünet, azért mégse legyen szeptemberben teljesen idegen a dolog. És mikor a jövő félévi bizonyítványom már fényesebben fog csillogni, mint a fogszabályzóm (bocs, ez szar volt), akkor majd megkérdezem a szüleimet, hogy szerintük volt-e hatása az ilyen beszédeknek. Szerintem nincs.
Addig is, ha ilyenre kerül sor, halovány mosolyt festek az arcomra, végighallgatom, majd folytatom aktuális tevékenységemet.

És még mindig nem értem, hogy miért nem voltak képesek megírni Opera böngészőhöz a Cooliris-t. (Vagy rám várnak? Várhatnak.)

Ezt a kis videót a Yummieblogon találtam, így a rálelés érdeme nem az enyém. Viszont mégis beembedelem, mert annyira tetszik, meg hát ez a 100. bejegyzés.

Egyébként észrevettétek, hogy túl gyakran használom az 'egyébként', 'amúgy' és ezek rokonértelmű szavait? Ami amúgy egyébként gáz szerintem. 

Nemrég bukkantam rá, szerintem nagyszerű szám, a feliratozás csúszásától függetelnül. Azóta már meg is van az összes Crossfade.

Nem szeretem kritizálni magamat, de beismerem, hogy lusta vagyok. Gyakran eszembe jutnak olyan gondolatok, amiket érdemes volna "képernyőre vetni", de nem csak ahhoz vagyok lusta, hogy bejegyzést írjak belőlük, hanem még ahhoz is, hogy egyáltalán draftként megörökítsem magamnak - és nektek. Ennek tudatában is legtöbbször elgondolkozok, hogy hogyan írnám meg a posztot: hogyan kezdeném, mi lenne a lényeg, milyen frappáns mondat lenne a végén, stb. Mivel ritkán írok (...), ezért mindig arra gondolok, hogy egy bocsánatkéréssel kéne nyitni, amiért nem írtam már olyan régóta. Ekkor mindig eszembe jut, hogy mégis miért kéne ilyet írnom, hiszen ez az én blogom, akkor írok ide, amikor akarok. Viszont vannak olyan kedves olvasók, akik napi rendszerességgel ellenőrzik, hogy született-e új csillag az égen (bármely halovány is), és ezért - megköszönvén kitartó figyelmüket - legalább egy bocsánatkéréssel tartozom feléjük. Bár ilyenek helyett inkább gyakrabban kéne posztolni, és akkor ezek sem kellenének.
Meg azzal bíztatom majd magamat, hogy írás közben jön meg a kedv az íráshoz, ami végülis igaz.

Egyébként megfigyeletem, hogy annak ellenére, hogy élő beszédben gyakran mondjuk ki a 'srég(en)' szót, leírva meglepően ritkán találkozunk vele.