A saját magamat legjobban idegesítő tulajdonságaim egyike, hogy gyakran elgondolkozok, hogy mi lenne, ha. Legutóbb egy kijavított dolgozatom megkapásánál történt ez meg.

Mi lenne, ha ebben a feladatban nem cseréltem volna föl a szavakat? Ááá, akkor már csak egy pont kellett volna! És mi lenne, ha még ezt ís jól írom? Akkor meg lenne a jobb jegy!...

Az csak egy dolog, hogy még engem sem érdekel egy rohadt dolgozat, illetve az annak minősítésére kapott érdemjegy. De az meg a másik, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Hiszen az összes esetben a környezet egyszeri és megismételhetetlen, így nincs értelme azért vizsgálni utólag a dolgokat, hogy majd legközelebb. Ezen kívül pedig nincs indok, amiért vizsgálni kéne. Tehát ez egy olyan rossz szokás, amiről feltétlenül le kéne szoknom.
Egyébként mi lenne, ha nem kérdezném többet azt, hogy mi lenne, ha?

Amúgy érdekes, hogy ezen bejegyzés írását még télen kezdtem és megszakítás nélkül vittem véghez, de már tavasszal publikálom. Legalábbis a naptárak szerint.