a jogdíj egy kellemes délután egy presszóban való beszélgetés veled.:)örülök hogy akadt egy ilyen közös témánk

Majd egyeztetjük óráinkat. :)

én amikor meglátok ilyen kis mócsingokat és elfog az utálat arra gondolok, hogy van még idejük, kinövik, nem szabad rájuk haragudnom mert nem tudják mit csinálnak, én sem tudtam. így egy magamból kiindulva elnézem a debilségeiket. egy darabig.

Miért, szerintetek mi felnőttünk, vagy mi?
Még most is ilyenek vagyunk, egyszerűen csak intellektuális/verbális szintre szorítottuk vissza a debilséget.

De azért én mégiscsak látok némi különbséget a debilségek szintje között, nem is kicsit.

Én pont ma láttam ligetben képzeletbeli lézerkardokkal harcoló gyerekeket, de inkább csak elmosolyodtam, minthogy gyűlölködtem volna. Nekem is saját magam régi énje jutott eszembe, amint pont ugyanígy 2-3-an játszottunk a suliudvaron. Ami leginkább elgondolkodtat egy ilyen harcijelent látványa után, az, hogy miért nem zavarja a kölköt, hogyha 20-30 méterre a játszópajtiktól egymagában beszél és kardozik. (Mellesleg pont így csináltam én is. :D)

Honnan tudod, hogy lézerkardok voltak?

(nem vagyok pszichológus, de nekem az a tippem, hogy) azért nem zavarta, mert ebben a korban jobb az imaginációs készség, kisebb a csoporthoz tartozás kényszere. (bár nem tudom, hány éves forma kölyköket láttál).
Persze az is elképzelhető, hogy szegénykém egyszerűen csak autista.

Naftar: de ez a különbség szerinted elégséges?

Nem tudom, ez miért debilség. Bár felőlem akár lehet is, ha valakinek ez esik jól, csinálja. Én sokszor vagyok úgy, hogy "furcsaságokat" művelek miközben várok a buszra vagy akármikor. Sokan gondolják hülyeségnek, vagy vannak páran, akik feltűnési viszketegségnek gondolják. Pedig jóval egyszerűbb dologról van szó. Konkrétan azt csinálom ami nekem tetszik, és nem próbálok egyszerűen eltűnni és belefásulni a hétköznapokba. Úgy, mint egy kis gyerek. Tudatosan hangzik, de nem úgy teszem. Ahogy a gyerekek sem, hogy: Na most játsszunk! Természetesen megvannak az elvárások, miszerint például kamasz kölök ne ugráljon ide-oda, a kisgyerek pedig csinálja csak, olyan édes. De miért? Szerintem a sok beteges kiszáradtnak tűnő sápadt beteges tinédzserre is ráférne egy kis fickándozás... áhh.. annyit mondhatnék még. Engedjétek el magatokat.

@esK: Szerintem mindenki ilyen volt, és lehet, hogy az az egy is a többiektől látta az egyedülkardozás művészetét. (De az is lehet, hogy belőled és magamból kiindulva általánosítok, és szinte senki más nem csinál/-t ilyet ilyen korban)

@- Mandos -: Mivel én úgy érzem (és remélem más is), hogy azt a fajta debilséget, ami náluk megfigyelhető, már kinőttem, ezért úgy vélem elégséges.

@hűtő?!: A mostani komolységi szintünkhöz viszonyítva debilség; akkor persze normálisnak tartottuk.
Egyébként érdekes, én rendszerint inkább próbálok beleolvadni a környezetembe, nem téve olyanokat, amire felfigyelnek.

@- Mandos -: Abban a korban ezt csináltuk, mindenki ezt csinálta, most meg ezt csináljuk, és mindenki ezt csinálja. Olyan értelemben sosem fogunk felnőni, hogy nem teszünk olyan dolgokat, amiket később megvetünk - a felnőttség egészen mást jelent. És a debilség is egészen mást jelent. Igazából, olyan dolgokról vitáztok, amik nem léteznek.

@Strigi: Nem is állítottam, hogy a felnövés valami ilyesmit jelentene, sem pedig hogy a debilség ezt jelentené. A debilitás a pszichopatológiában enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosságot jelent, valóban; de szerintem egyértelmű, hogy mi itt egy bizonyos hétköznapibb és köznyelvibb értelemben használjuk, bár lehetséges, hogy ez nem megfelelő.
Az utolsó mondatodat nem igazán tudom értelmezni, talán ha kifejtenéd.