Még régen létrehoztam egy elméletet az emberi szerencsére. Eszerint a teória szerint mindenki meghatározott mennyiségű szerencsével születik, és azzal kell gazdálkodnia egész életében. Sőt, bizonyos időtartamokra (évtizedek, hónapok, napok, stb.) is meg van határozva, hogy mennyit használhatunk el. Ezt valószínűleg azért találtam ki (de lehet, hogy igaz, és akkor csak rájöttem), mert kiskoromban eléggé szerencsétlen (nem ügyetlen, hanem a szerencse hiányában szenvedő) voltam, és ezzel nyugtattam magamat. Azóta viszont - ha nem is fordult meg, de - kicsivel több szerencsém van, ezért csak remélni (már megint az a rohadt remény) tudom, hogy ez az egész elmélet baromság.

De persze az is lehet, hogy most sem vagyok szerencsésebb, vagy hogy akkor sem voltam szerencsétlenebb, csak megváltozott az értékrendem. Akkoriban, ha kaptam egy rossz jegyet, vagy kikapott a kedvenc csapatom, az hatalmas szerencsétlenségnek számított. Most egy ilyet már szinte szóra sem méltatok (pedig kéne), viszont ha az egyik jóbarátomat szerencsétlenség éri, azt én is úgy élem meg.

Szocializálódom, na.