Pájn még régebben említette, hogy milyen szánalmas dolog az anyázás, és akkor én igazat adtam neki.
Azóta viszont megfordult a fejemben, hogy azért lehet valami a dologban. Hiszen ha valaki olyat tesz, ami miatt okkal vagyünk dühösek, akkor azt részben azért tette, mert nevelése során kialakult benne az a feltételes reflex, hogy úgy reagáljon. És ki nevelte bele, ha nem az anyja (lehet, hogy az apja, de ezt mi persze nem tudhatjuk; árva gyerekekre ez természetesen nem vonatkozik)? De ha belegondolunk, akkor nem is az illető anyját (illetve szüleit, nevelőit) kéne szidni, hanem az anyuka anyját, hiszen az úgy nevelte a gyerekét, hogy aztán az úgy nevelje az ő gyerekét, hogy az úgy reagáljon a helyzetre, hogy te attól mérges lettél. De nem, hiszen a dédanyukája nevelte úgy a gyerekét, hogy az úgy nevelje a gyerekét, hogy az kialakítsa a saját gyerekében azt a feltételes reflexet, ami miatt úgy reagál a helyzetre, hogy te attól mérges lettél.
És aztán a végén eljutnánk oda, hogy a legelső olyan értelmes lényt kell szidni, aki felnevelte utódait. Ő bizonyára régen élt, és minden valószínűséggel én is tőle származok, vagyis saját felmenőmet szidnám, amit nem szeretnék. És a végére kiderült, hogy tényleg szánalmas dolog az anyázás.
Most egyébként örülök, mert a két ¼ GB-os RAM-modul eltávolításával megszűntek a gyakori lefagyások, és azért is, mert találtam olyan microSDHC memóriakártyát, amit kezel a telefonom. Viszont szomorkodom a telefonomhoz kapott headset folyamatosan működésképtelenné válása miatt, de lehet, hogy a nővérem Londonból hazatérve megajándékoz egy ultramodern alternatívájával, és ezáltal minden jóra fordul.
Utolsó kommentek