Nem szeretem kritizálni magamat, de beismerem, hogy lusta vagyok. Gyakran eszembe jutnak olyan gondolatok, amiket érdemes volna "képernyőre vetni", de nem csak ahhoz vagyok lusta, hogy bejegyzést írjak belőlük, hanem még ahhoz is, hogy egyáltalán draftként megörökítsem magamnak - és nektek. Ennek tudatában is legtöbbször elgondolkozok, hogy hogyan írnám meg a posztot: hogyan kezdeném, mi lenne a lényeg, milyen frappáns mondat lenne a végén, stb. Mivel ritkán írok (...), ezért mindig arra gondolok, hogy egy bocsánatkéréssel kéne nyitni, amiért nem írtam már olyan régóta. Ekkor mindig eszembe jut, hogy mégis miért kéne ilyet írnom, hiszen ez az én blogom, akkor írok ide, amikor akarok. Viszont vannak olyan kedves olvasók, akik napi rendszerességgel ellenőrzik, hogy született-e új csillag az égen (bármely halovány is), és ezért - megköszönvén kitartó figyelmüket - legalább egy bocsánatkéréssel tartozom feléjük. Bár ilyenek helyett inkább gyakrabban kéne posztolni, és akkor ezek sem kellenének.
Meg azzal bíztatom majd magamat, hogy írás közben jön meg a kedv az íráshoz, ami végülis igaz.

Egyébként megfigyeletem, hogy annak ellenére, hogy élő beszédben gyakran mondjuk ki a 'srég(en)' szót, leírva meglepően ritkán találkozunk vele.