Az életet sokmindenhez lehet hasonlítani, de egyik sem tökéletes (nyilván).

Legyen először mondjuk egy Rubik kocka. Bár nagyszerűsége ellenére viszonylag egyszerű kirakni, mégis említésre méltó mennyiségű idő kell, mire megtanulja az ember. De a tanulás csak egy dolog; az igazi élmény, mikor először rakja ki segítség nélkül. És ez pont olyan, mint az élet: minél pontosabban tudja, hogy mit kell csinálni, annál előbb léphet a következő algoritmusra. Minél hamarabb kirakja az egész kockát, annál hamarabb élvezheti a sikert és dicsőséget.

De az élet lehet egy üveg szeszesital is eközben. Egy ideig csak a polcon áll, de egyszer iszik belőle az ember, és eldönti, hogy iszik-e belőle máskor is. Ha úgy dönt, hogy nem, akkor nem sok minden fogja akadályozni életének nem szociális területein. Viszont ha továbbra is igényt tart az üveg tartalmára, és igényeit kielégítve rendszeres fogyaszt belőle, gondokba ütközhet. De legalább jól érzi magát, sőt, minél gyorsabban fogy az ital, annál jobban. Viszont vigyázni kell, mert ha elfogy az összes, akkor csak az üres üveg marad, amit már csak nézegetni lehet és visszagondolni a fogyasztás pillanataira.

Az kétségtelen, hogy aki minél kevesebb idő alatt minél többet iszik az üvegből, annál nehezebben forgatja helyesen a kockát. Könnyen előfordulhat, hogy nemcsak nem jut előrébb vele, még jobban össze is keveri. Ezzel vigyázni kell.

Ez a bejegyzés valószínűleg nem született volna meg, ha valakik, akiktől az életem sok szempontból függ nem zárják el előlem az üveget. Ezzel ők jót akarnak, de ahelyett, hogy kezembe adnák a kockát, és néznék a kisérletezgetéseimet, csak annyit hajtogatnak, hogy kezdj valamit a kockával, és rám sem néznek közben. Ez így kicsit nehezebb, mint gondoltam, de elvégre csak egy kihívás, amit jó volna nem elcseszni.

(ez szar lett, de remélem azért értitek a lényegét)