Starry.Sky

Ha valaki nem állít igazat, azt hazugságnak hívják. Viszont ha ez teljesen lehetetlen és olyan hangnemben adják elő, akkor az nem hazugság, hanem gúnyolódás. De léteznek segghülye emberek is, akik a másodjára leírt nemigazat-állítási módot is hazugságként értelmezik. A kérdés tehát: ha egy hülyével gúnyolódsz, aki azt hiszi, hogy igazat állítasz az hazugságnak minősül?

Néha úgy érzem, hogy figyelnek. Hallok valami kis neszt, esetleg látok valami kis mozgást egy bokorban, és rögtön az jut eszembe, hogy valaki engem figyel. A következő pillanatban természetesen rájövök, hogy hülye vagyok, újra előrefordulok és folytatom tevékenységemet.
És lehet, hogy az egyik figyelőm ilyenkor törli le az izzadtságcseppeket a homlokáról amögött a bizonyos bokor mögött.

Ha valaki közöl velünk valamit, amit mi meglepőnek találunk, akkor minek kérdezünk vissza minden alkalommal, hogy "Tényleg?"?

Érdekes érzés az tanítást várni. Pontosabban nem azt várom, hanem hogy csináljak valamit. A nyár megkérdőjelezhetetlenül jó, de egy idő után a semmittevés is unalmas. Sőt, ha minden este elmennék valahova, még az is unalmassá válna egy idő után.

Az iskolában nem az a jó, hogy a barátaimmal lehetek - ha annyira szeretnénk, találkozhatnánk iskolán kívül is. Nem is az, hogy tanulhatok - ezt nem kell kifejtenem. Az iskolában az a jó, hogy csinálok valamit. Most ezt kifejthetném bővebben, sőt, ki szeretném fejteni bővebben, de hülye vagyok, és nem tudom megfogalmazni, így egy (gyakorlatilag) befejezetlen bejegyzés marad, ami ráadásul nem szól semmiről, meg ilyen hosszú utolsó mondata van, ami nem lenne ilyen, ha nem írtam volna le, hogy egy ilyen hosszú utolsó mondata van.

Annyira hülye vagyok, hogy még azt sem tudom, hogy hiba volt-e, amit csináltam. 

Ti mit tennétek, ha kiderülne, hogy már csak egy hetetek van hátra (de azt nem ágyban fekve, hanem bármit csinálva tölthetnétek)?

Ne örüljetek, nem csak egy hetem van hátra, csak kiváncsi vagyok.

Miért hiszik azt az emberek, hogy a világvége az egyenlő az emberiség kihalásával? Ha a mi fajunk, vagy esetleg a Föld összes lénye elpusztul, az csak valami kis dolog, amit talán pár millió év múlva felfedez valami másik bolygóról származó faj és megemlítik az egyik tudományos folyóiratukban. Viszont a világvége őket is érinti, meg minden anyagból felépülő dolgot, sőt, talán még az energiából állókat is, semmi nem marad.

Milyen érdekes, ha valamilyen szöveget ékezet nélkül írok, akkor azon szavak is érdekesen csengenek a pontos felolvasás közben, amik nem is tartalmaznak ékezetes betűt. Tehát például ha azt mondjuk, hogy "Mi miert nem nezunk korul az udvaron?", akkor az "udvaron" szó is olyan hülyén hangzik.

Ha a generátor-gombok megvalósítása nem jönne össze, akkor a tökéletesen fekete festéket kéne föltalálni. Igazi feketét, ami nem ver vissza egy fotont sem, bármennyi éri is. Bármit lefestenénk vele, csak a körvonala háttértől való különbözősége látszana és egy fekete folt lenne az egész. Nem éreznénk mélységet, ha belenéznénk. Ha egy üres szoba falait lefestenénk belülről, úgy éreznénk, hogy nincs körülöttünk semmi. Napsütéses időben a kezünkben tartva, vagy télen a hóba ejtve rikítana a világos színek között. Ez kell nekem.

Nem sokban járulna hozzá a légkör megtisztulásához, de föl kéne találni olyan billentyűzetet és egeret, amik a gombok lenyomásához használt energiát felfogják, átalakítják és mondjuk elraktározzák. Mobiltelefonoknál esetleg az akkumulátort is tölthetné.

- Segítség! Egy hatalmas szörny jelent meg, el fogja pusztítani az egész világot! Csak te vagy képes megállítani!
- Én? Kizárt!
- De hiszen te szuperhős vagy!
- De nyár van, érted?! Nem akarok mást, mint aludni a hűvösben.
- Mi a...?
(Zzz...)