Starry.Sky

Belegondolt már bárki is, hogy semmi értelme a számok rádiós verziójában a vulgáris szavak kihagyásának? Majdnem mindenki tudja, hogy mit hagynak ki belőle; aki mégsem, az valószínűleg nem is tudja a jelentését. Ezzel elvileg a fiatalok kultúrálódását próbálják akadálymentesíteni és a rádiók által sugározott adás minőségét az általuk jónak gondolt szinten tartani, mégis csak annyit érnek el vele, hogy kurvaidegesítő lesz az egész.

Sohasem értettem ezt a Mindenszentek napját. Elsősorban az elhunyt szeretteinkről való megemlékezésről szól, ami alapvetően hülyeség. Ha nekem valaki hozzám valóban közel állt egykor, ám azóta halott, akkor arra mindennap egyformán gondolok, kivétel nélkül. Ez az egész csak arra jó, hogy mindenki megmutassa a többieknek, hogy ő igenis milyen emberi (ami nem tudom, miért akkora erény). Meg arra, hogy a szüleim kimehessenek a temetőbe és két perces csöndben állással megemlékezzenek apám felmenőiről (érdekes módon mindig csak az övéiről). Ez mind szép és nemes, gondolom ez nekik sokat jelent. De akkor nekem miért kell velük mennem minden évben? Egyik személyt sem ismertem, akinek a sírjánál rendszerint megállunk, mivel mindegyikük még azelőtt meghalt, hogy én világra jöttem volna. Sőt, igazából nekem semmi keresnivalóm sincs egy keresztény temetőben, minthogy meg sem vagyok keresztelve (aminek egyébként örülök). Aztán persze el kell menni a papához, ahol kegyetlen hideg van, meg mindig segíteni kell rendben tartani a házat, ami már éppen készülni összedőlni. Eztán egy kétórás felnőttek-beszélgetnek-én-rubikolok foglalkozás, majd jöhetünk haza. És ezt minden évben; kezdem unni.

Eddig nem érdekelt, de ma ráébredtem, hogy mindenképpen hamvadni szeretnék halálom után.

Az egyik legelbaszottabb szó a "minősíthetetlen". Valami minősítésére szokták használni, és amint megelőzik vele a szót, minősített lesz a minősíthetetlen. Mivel már számtalanszor előfordulhatott kialakulása óta, ezért kimondásakor nem törik meg a tér-idő kontinuum és nem robban föl a világegyetem, de az igazat megvallva méltó büntetése lenne az emberiségnek ilyen faszságok kitalálásáért.

Éreztétek már úgy, hogy a körülöttetek lévő emberek egy része mintha egy program lenne csak? Te vagy Mr(s). Anderson és az iskolában vagy az utcán az ismeretlen, mégis köszönő emberek pedig csak mellékprogramok. Egyetlen feladatuk, hogy téged, valamint a többi nem-program embert idegesítsék. Valószínűleg a tanárok is ilyen programok, meg az áruházi dolgozók, meg a sünök, meg még sokan mások. Amint visszajöttem beveszem a piros kapszulát, fölébredek egy darad vason, átírom mindet és visszajövök.

Az utcán éppen csúcsforgalom van, és nem csak az autók száma haladja meg az átlagot, hanem a gyalogosoké is. Én is köztük járok, és éppen az egyik gyalogátkelőhely felé tartok. Mire odaérek egy sornyi ember már áll ott (tehát nem férek a oda a járdaszegélyhez anélkül, hogy valakinek a magánszférájába hatolnék). Éppen előttem áll egy srác laza megjelenéssel - túl lazával, már-már nagyképűnek tűnik. A lámpánk piros, az utolsó autók még éppen elhaladnak előttünk. Emberünk nem sokkal ezután lelép a lámpa piros jelzése ellenére. Természesen annyira ő sem hülye, hogy a nála erősebb gépek elé lépjen, és a lámpa pár másodperc múlva zöldre is vált. "Menőnek hiszi magát, amiért pirosnál egyedül lépett ki" gondolom magamban. A tömeg nagyrésze más irányba megy, mint én, így a következő lámpánál már az első sorban állhatok. Mivel minden nap legalább egyszer járok erre, ezért úgy ismerem a lámpák váltásának ritmusát, mint a tenyeremet. Ezért érthető, hogy már akkor elindulok, amikor az autók már nem mennek, mégha nekem nincs is zöld jelzésem. És ilyenkor jut eszembe, hogy ugyanazt csinálom, mint a nagyképű tag!

Ebben a társadalomban kicsivel nehezebb egyedinek lenni, mint gondoltam. Dammit!

Szokták mondani, hogy aki belátja, hogy elmebeteg, az nem is beteg. Ez nem igaz. Aki tudja magáról, hogy elmebajos, az az információ megszerzésének pillanatában megszűnik betegnek lenni. Viszont ő továbbra is elmebetegnek tartja magát, márpedig egy épelméjű ember nem gondol magáról ilyet, tehát mégiscsak megmaradnak a problémái.

Az elmélet minden valószínűséggel hibás, mivel mulatozás közben jutott eszembe, ráadásul spontán.

Sokat gondolkoztam azon, hogy a blogbejegyzések moderálása nem feltétlenül jó ötlet. Természetesen biztonságos, ha esetleg a szüleim valamiképp rátalálnánák, viszont ennek elhanyagolhatóan kicsi az esélye. A moderációval viszont nem én vagyok, márpedig saját blogomon minek írjak úgy, mintha valaki más lennék. A furcsaság igazából csak annyi, hogy ez már eléggé régóta eszembe jutott, és azóta sem változtattam rajta. Ez engem arra enged következtetni, hogy azért tartom meg a moderációt, mert az álmaimban moderáltvagyok, ezáltal később is ilyen szeretnék lenni. Káromkodástól, önsajnáltatástól és undormányoktól mentes.

Ez viszont felvet még egy kérdést. Most mégis ki a fasz vagyok?

Ha valaki nem állít igazat, azt hazugságnak hívják. Viszont ha ez teljesen lehetetlen és olyan hangnemben adják elő, akkor az nem hazugság, hanem gúnyolódás. De léteznek segghülye emberek is, akik a másodjára leírt nemigazat-állítási módot is hazugságként értelmezik. A kérdés tehát: ha egy hülyével gúnyolódsz, aki azt hiszi, hogy igazat állítasz az hazugságnak minősül?

Néha úgy érzem, hogy figyelnek. Hallok valami kis neszt, esetleg látok valami kis mozgást egy bokorban, és rögtön az jut eszembe, hogy valaki engem figyel. A következő pillanatban természetesen rájövök, hogy hülye vagyok, újra előrefordulok és folytatom tevékenységemet.
És lehet, hogy az egyik figyelőm ilyenkor törli le az izzadtságcseppeket a homlokáról amögött a bizonyos bokor mögött.

Ha valaki közöl velünk valamit, amit mi meglepőnek találunk, akkor minek kérdezünk vissza minden alkalommal, hogy "Tényleg?"?

Érdekes érzés az tanítást várni. Pontosabban nem azt várom, hanem hogy csináljak valamit. A nyár megkérdőjelezhetetlenül jó, de egy idő után a semmittevés is unalmas. Sőt, ha minden este elmennék valahova, még az is unalmassá válna egy idő után.

Az iskolában nem az a jó, hogy a barátaimmal lehetek - ha annyira szeretnénk, találkozhatnánk iskolán kívül is. Nem is az, hogy tanulhatok - ezt nem kell kifejtenem. Az iskolában az a jó, hogy csinálok valamit. Most ezt kifejthetném bővebben, sőt, ki szeretném fejteni bővebben, de hülye vagyok, és nem tudom megfogalmazni, így egy (gyakorlatilag) befejezetlen bejegyzés marad, ami ráadásul nem szól semmiről, meg ilyen hosszú utolsó mondata van, ami nem lenne ilyen, ha nem írtam volna le, hogy egy ilyen hosszú utolsó mondata van.