Unatkoztatok már annyira, hogy az unalmat nem csak egy érzésnek gondoltátok, hanem valami kézzelfogható dolognak, ami szépen lassan megfojt, összeszorítja a szíveteket és nem hagyja dobogni? Hogy nem tudtatok már mit csinálni, ezért írtatok róla egy bejegyzést egy haldokláshoz közelítő blogon? És azt, hogy mégsem ez volt az egészben a legrosszabb, hanem hogy nem mulathattál a barátaiddal?
Inkább megyek és lehányom a tükröt.
Olyan sokan keresték már az élet értelmét, de még senki sem találta meg a mindenkire vonatkoztatható helyes választ. Mi van, ha az élet értelme az élet értelmének keresése?
Az ember figyelmes lény, mindent szeret egy fajta előre kitalált rendszer szerint csinálni. Amikor valamibe bele kell fogni, akkor rutinszerűen kérdezi, hogy hol kéne elkezdeni. A kérdés jogos volna, hiszen ha nem jó helyen kezdik, akkor hibás folyamatot végeznek, ami igen nagy valószínűséggel vezet hibás eredményhez/végtermékhez. De jogos csak volna, mert csak akkor lenne szükséges, ha előtte nem tennék föl a kérdést, ami nem a minket körülvevő - és mivel emberek által létrehozott, ezért hibás - rendszer által előírt eljárásokat helyezi előtérbe, hanem a napjainkban egyre kevésbé divatos gondolkozást. A kérdés pedig nem más, mint hogy van-e értelme belekezdeni a dologba. Bele lehetne kötni, hogy akkor ez a kérdés válna rutinszerűvé a másik helyett. Viszont ha ez a kérdés oly gyakori lenne (és persze párosulna a gondolkodás képességével rendelkező személyekkel), akkor az emberiség még azelőtt kihalna, hogy rutinszerűvé válna, mivel rájönnénk, hogy igazából semminek sincs értelme. Létünk épp olyan értelmetlen, mint bármelyik állaté. Így az exponenciális függvény monotonitása miatt mi is csak állatok vagyunk.
Sokat gondolkoztam azon, hogy a blogbejegyzések moderálása nem feltétlenül jó ötlet. Természetesen biztonságos, ha esetleg a szüleim valamiképp rátalálnánák, viszont ennek elhanyagolhatóan kicsi az esélye. A moderációval viszont nem én vagyok, márpedig saját blogomon minek írjak úgy, mintha valaki más lennék. A furcsaság igazából csak annyi, hogy ez már eléggé régóta eszembe jutott, és azóta sem változtattam rajta. Ez engem arra enged következtetni, hogy azért tartom meg a moderációt, mert az álmaimban moderáltvagyok, ezáltal később is ilyen szeretnék lenni. Káromkodástól, önsajnáltatástól és undormányoktól mentes.
Ez viszont felvet még egy kérdést. Most mégis ki a fasz vagyok?
Nem szeretnék senkit megsérteni, de bizonyítékom van rá, hogy Isten nem létezik. Miért mindig csak azokat "érinti meg", akik vallásos családban nevelkedtek és ezáltal hisznek benne?
Ha valaki nem állít igazat, azt hazugságnak hívják. Viszont ha ez teljesen lehetetlen és olyan hangnemben adják elő, akkor az nem hazugság, hanem gúnyolódás. De léteznek segghülye emberek is, akik a másodjára leírt nemigazat-állítási módot is hazugságként értelmezik. A kérdés tehát: ha egy hülyével gúnyolódsz, aki azt hiszi, hogy igazat állítasz az hazugságnak minősül?
Vajon milyen zseniális elmével kell rendelkeznie egy egyszerű emberi lénynek ahhoz, hogy ilyet alkosson?
Ha valaki közöl velünk valamit, amit mi meglepőnek találunk, akkor minek kérdezünk vissza minden alkalommal, hogy "Tényleg?"?
Egy szobában van egy asztal, két székkel. A székeken két ember ül, egy filozófus és ő. Az asztalon van egy pohár, félig megtöltve vízzel. Főhősünk szomjas, így a pohárért nyúl, hogy megigya annak tartalmát, mikor a filozófus közbeszól.
- Mit akar azzal?
- Hát meginni, mégis mi mást csinálnék vele?
- Várjon! Előbb válaszoljon nekem erre a kérdésre: maga szerint az a pohár félig üres vagy félig meg van töltve?
Emberünk gondolkozik egy pillanatig, majd egyszerűen legurítja az innivalót. - Mostmár teljesen üres, de érdekes módon a kérdés még mindig áll: a pohár teljesen üres vagy egyáltalán nincs megtöltve?
Úgy sajnálom, hogy nem lehet mindent lefesteni, szavakba önteni vagy dallamokba zárni! Az előbb is eszembe jutott valami érdekes - amíg még derengett, úgy lerajzoltam volna, de sajnos ezt nem lehet. Aztán elfelejtettem.
Pedig képzeljük el, milyen érdekes alkotások születnének! Hogy néz ki, milyen hangja van a boldogságnak? Vagy a meglepetésnek, azt hiszem az lenne az egyik legérdekesebb. Szerintem szürkéből színesbe menne át, pontosabban egy egész színskálába és alul-felül fekete lenne. A hangjára viszont nincs tippem, azt nem tudom elképzelni.
Természetesen még rengeteg mindent meg lehetne így vizsgálni.
Ja, meg azt is megnézném, amint két térdimenzió egymásnak ütközik.
Utolsó kommentek